Az angol szabadkőművesség megosztottsága a XVIII. században
A modern szabadkőművesség megjelenését általában a Londoni Nagypáholy 1717-es (vagy valószínűbben 1721-es) megalapításához kötjük. Gyakran azt gondoljuk, hogy ez az első szabadkőműves engedelmesség teljes egyetértésben egyesítette az összes angol páholyt. Ám ez korántsem így volt. Számos páholy vitatta ezt az új szervezeti formát, amely szerintük megcsonkította az ősi rituálékat: elhagyták az invokációkat, megszüntették a diakónusok tisztségét, és már az 1730-as évektől kezdve felcserélték az oszlopokat, valamint az Inas és a Segéd szavait.
Az első szervezett ellenállás Észak-Angliában bontakozott ki. 1725-ben a Yorki Páholy, ősi múltjára hivatkozva, kikiáltotta magát “Egész Anglia Nagypáholyának”. Az 1730-as években elcsendesedett, majd 1761-ben éledt újjá “Az Egész Anglia Nagypáholya a Trent folyótól délre” néven, végül 1789-ben beszüntette tevékenységét.
A főbb ellenzék azonban Londonból érkezett, az irányzatból, amely önmagát “Ősinek” (“Antient” – archaikus írásmóddal) nevezte, a Londoni Nagypáholyt pedig – nem kis megvetéssel – “Modernnek” titulálta. Az Ír (1725) és a Skót (1736) Nagypáholy viszonya a Londoni Nagypáhollyal az 1730-as és 1740-es években megromlott. A Londonban élő ír és skót szabadkőművesek vonakodtak csatlakozni az angol páholyokhoz. A feszültséget tovább fokozta az 1740-41-es éhínséget követően Londonba érkező ír menekültek áradata, akik között számos szabadkőműves volt, és akik saját páholyokat alapítottak.
1751-ben hat “Ősi” hagyományú páholy megalapította a “Szabad és Elfogadott Kőművesek Legősibb és Tisztelt Testvériségének Nagypáholyát az Ősi Alkotmányok szerint”. Az új Nagypáholy lelke kétségtelenül Laurence Dermott (1720-1791) volt, egy ír kereskedő, az engedelmesség nagytitkára és az Alkotmányok (az “Ahiman Rezon”) szerzője. E Nagypáholy páholyai ősi, ír szokások által befolyásolt rituálékat gyakoroltak, amelyekre példát az 1760-as “The Three Distinct Knocks” című leleplező írás szolgáltat.
A két rivális Nagypáholy sikeresen terjeszkedett Angliában és külföldön egyaránt. Míg Európában főként a “Modern” szabadkőművesség terjedt el, Amerikában az “Ősi” hagyomány dominált, különösen a brit hadsereg számos ír és skót ezrede miatt.
A Bolt az Emulation rítus összes díszét gyártja. Tekintse meg a kollekciót.
A két angol Nagypáholy egyesülése
A két angol Nagypáholy mintegy ötven éven át élesen szemben állt egymással, de a XIX. század fordulóján a feszültségek enyhülni kezdtek. 1809-ben a “Modernek” létrehoztak egy különleges páholyt (Lodge of Promulgation), amelynek feladata a rituálék visszavezetése volt az ősi szokásokhoz, azzal a céllal, hogy normalizálják kapcsolataikat az írekkel, a skótokkal és az angliai “Ősiekkel”. A két angol Nagypáholy biztosokat nevezett ki az Egyesülési Okirat előkészítésére.
1813-ban két új Nagymestert jelöltek ki. III. György király két fia volt: Ágost Frigyes sussexi herceg a “Modernek”, és Eduárd kenti herceg az “Ősiek” részéről. Az egyesülés feltételei adottak voltak. 1813. december 27-én megalakult az Angol Egyesült Nagypáholy, sussexi herceggel az élen. Létrehoztak egy Megbékélési Páholyt (Lodge of Reconciliation), hogy összehangolják a két régi Nagypáholy rituáléit és meghatározzanak egy új szertartást.
A Megbékélési Páholy által meghatározott rituálé egyértelműen “Ősi” hagyományú volt, és a “Modernek” rituális szokásai eltűntek Angliából, csak bizonyos kontinentális szabadkőműves rítusokban maradtak fenn (a Francia Rítus és a Helyesbített Skót Rítus kék páholyai, a Schröder-rítus stb.). Az új szokások terjesztésére több oktatópáholyt hoztak létre, ahová a páholyok tisztviselői gyakorolni járhattak. Az első a “Stability” páholy volt, de a legfontosabb és legrangosabb az “Emulation Lodge of Improvement” lett, amelyről az Emulation rítus a nevét kapta.
Itt válik kissé bonyolulttá a dolog a nem brit szabadkőművesek számára, akik a jól definiált rítusokhoz szoktak. Az Angol Egyesült Nagypáholy nem egy új rítust hozott létre, hanem egyszerűen meghatározta a páholymunka módját “az Angol Alkotmányok szerint”. Ettől kezdve minden oktatópáholy a saját módján gyakorolta ezeket a szokásokat, minimális eltérésekkel. Ezért létezik több stílus (angolul “Workings”) az Angol Alkotmányok szerinti munkához: az Emulation az egyik, a legelterjedtebb az “Emulation Lodge of Improvement” jelentősége miatt, de létezik Stability stílus (az azonos nevű oktatópáholyé), Oxford stílus, Taylor stílus, Standard stílus, South London stílus, West End stílus stb.
Az ezekben a különböző stílusokban használt szabadkőműves díszek ugyanazok, mivel csak egyetlen angol “Rítusról” van szó, amely különböző stílusokban nyilvánul meg. Az Angol Egyesült Nagypáholy soha nem nyilvánította az Emulation stílust vagy bármely más stílust kizárólagos referenciarituáléjának: a különböző stílusok csupán az “Angol Alkotmányok szerinti” munkavégzés egyetlen módjának megnyilvánulásai. A szabadkőműves díszek tehát az Angol Egyesült Nagypáholy díszei, nem pedig egy meghatározott stílusé.
Az Emulation stílus sajátosságai
Az európai szabadkőművesek számára az Emulation stílus sajátossága főként az, hogy teljes egészében fejből kell gyakorolni. De ez nem csak az Emulationre jellemző: a többi angolszász, skót, ír és amerikai rítus is így jár el.
Az Emulation stílus fő sajátossága a rendkívül összetett mozdulatsora, amelyet aprólékos gonddal kell végezni. A rituálé gyakorlása önmagában vett cél, ez az Emulation stílus szabadkőműves munkája, míg a kontinentális rítusokban a rituálé egy különleges munka keretét adja, leggyakrabban egy “tábla” (Planche) felolvasását, azaz egy páholytag által bemutatott és mások által kommentált előadást. Az Emulationben nincs ilyen: a munkát az első, második és harmadik fokon nyitják meg, majd a harmadik, második és első fokon zárják. Hacsak nincs felvétel valamelyik fokon, ez minden. Ha pedig előadást terveznek, az a munkát követő banketten zajlik.
Az Emulation stílus a szimbolikus mozdulatok ismételt gyakorlásával kívánja a szabadkőműves lelki értékeit a szabadkőművesbe integrálni, sokkal inkább, mint mentális, intellektuális vagy racionalista úton. Azoknak, akik gyakorolják, a kiteljesedés olyan útját kínálja, amely elsősorban a testen és a testi érzeteken keresztül vezet. Ez az út összehasonlítható az ázsiai harcművészetekben használt különböző “formákkal” (Taolu Kínában, Kata Japánban, Poumsé Koreában…): a formák stilizált harci mozdulatok sorozatai, amelyeket ellenfél nélkül gyakorolnak, azzal a céllal, hogy megtanulják a mozdulatokat, internalizálják azokat, lecsendesítsék az elmét és finomítsák a mozgósított energiák érzékelését a küzdelem érdekében.
