A szabadkőműves kesztyűk szimbolikája

Andrea Varga
Termék- és beszerzési szakértő, több mint 15 év kereskedelmi tapasztalattal

A szabadkőműves szimbolikus kesztyűk eredete

Egy korábbi cikkünkben már érintettük a szabadkőművességben viselt szimbolikus kesztyűk eredetét. Elevenítsük fel a legfontosabb tudnivalókat. Tagadhatatlan, hogy a kesztyűk operatív gyökerekkel rendelkeznek: napjainkban is számos szakma, köztük az építőipar, megköveteli a védőkesztyű használatát. A kesztyű elsődleges célja természetesen a viselőjének kezét védeni. Elsősorban a sérülésektől, vágásoktól, de az anyagok hőjétől, mérgező anyagoktól vagy fertőzésektől is. Hosszú lenne felsorolni az összes olyan szakmát, ahol – a szabadkőművességhez hasonlóan – a kesztyű viselése kötelező, mégpedig tisztán gyakorlati, nem pedig szimbolikus okokból.

Azonban nem biztos, hogy az ősi építőmestereknél a kesztyűk már olyan szimbolikus jelentéssel bírtak, mint manapság a szabadkőművességben. Bár a középkori illusztrációkon és kódexekben a munkások és építőmesterek szerszámai részletesen megjelennek, a kesztyűk esetében ez nem mondható el, gyakran meg sem jelennek a képeken. Vajon ez azt jelenti, hogy a kesztyű, amelyet más testületek (céhek, lovagrendek, egyház, udvar) széles körben használtak, nem számított a kőművesek megkülönböztető jelének? Vagy éppen ellenkezőleg: olyan mély szimbolikus jelentése volt számukra, hogy inkább nem akarták közszemlére tenni? Ezt valószínűleg sosem tudhatjuk meg biztosan.

A fehér kesztyű jelentése a szabadkőművesek számára

A szabadkőműves rituális kesztyűhasználat első nyomai Angliában, a XVII. század vége felé bukkannak fel. Az első említés Robert Plot, az oxfordi Ashmolean Museum kurátora és természettudós “The Natural History of Staffordshire” című, 1686-ban megjelent művében található. Plot Elias Ashmole barátja volt, akit egyes szerzők – tévesen – a spekulatív szabadkőművesség megteremtőjének tartanak. Plot leírása szerint a leendő szabadkőműves a felvétele előtt egy pár kesztyűt ajándékozott minden jelenlévő Testvérnek, egy másikat a feleségüknek, valamint fizetett egy uzsonnát, amelyet a szertartás előtt fogyasztottak el. Ezt a szokást az 1723-as “A Mason’s Examination” katekizmus is megerősíti, azzal a különbséggel, hogy a két pár kesztyű mellett az új Inas minden páholytagnak egy bőr kötényt is ajándékozott. Ez a rendelkezés az 1723-as Anderson-alkotmány 7. fejezetében is megjelenik, de a női kesztyűk említése nélkül. Egy másik katekizmus, a “The Mystery of Free-Masonry” (1730) arról tájékoztat, hogy a szabadkőműves öltözete a kötényből és a kesztyűből áll. Ekkor még nem esik szó a kesztyű színéről. Feltételezhetjük, hogy fehérek voltak, de ezt csak Samuel Pritchard “Masonry Dissected” (1730) című műve rögzíti. A Mester fokozatnál ez a híres leleplezés elárulja, hogy a Hiram holttestének keresésére küldött 15 Mester Salamontól fehér kesztyűt és kötényt kapott.

Ha többet szeretne megtudni, olvassa el a szabadkőműves kesztyűkről szóló teljes útmutatónkat.

A szabadkőműves kesztyűk első rituális használata (1686–1730)

A kesztyűk szimbolikája az angol szabadkőművességben

Nem ismerjük pontosan, milyen szimbolikus jelentést tulajdonítottak a kesztyűnek a korai angol spekulatív szabadkőművességben, de egyértelmű, hogy az 1717-es (vagy inkább 1721-es) londoni Nagypáholy számára a kesztyűk fehérsége az ártatlanság jele lett, összefüggésben Hiram meggyilkolásának legendájával.

A Bolt kínálatában megtalálható minden típusú szabadkőműves kesztyű: fehér, színes és bőr változatban is. Tekintse meg a kollekciót.

Az angol rituálék hűek maradtak ehhez a szokáshoz, ami sok kontinentális szabadkőműves számára meglepő lehet. Az angol szabadkőművességben a szabadkőműves kesztyű viselése a Nagypáholyban kötelező, de a páholyokban nem feltétlenül. A kesztyű elvileg a Mesterek kiváltsága. Az Inasok és a Segédek viselhetnek fehér kesztyűt, ha a páholy úgy dönt, de ez nem kötelező érvényű. A hivatalos angol rituálék egyértelműek: a felvételkor az új Inas csak egy fehér kötényt kap, amelynek színe természetesen az ártatlanságot és a tisztaságot jelképezi, de a kesztyű átadásáról sehol sem esik szó.

Az angol szabadkőművességben a fehér kesztyű viselésének tehát egyetlen szimbolikus jelentése van: a Hiram keresésére induló Mesterek ártatlanságát jelképezi, és azt fejezi ki, hogy minden Mester (és esetleg minden szabadkőműves) ártatlan ebben a gyilkosságban.

A kesztyűk szimbolikája a francia szabadkőművességben

A kesztyűk szerepe egészen más a kontinentális, különösen a francia szabadkőművességben. A legrégebbi ismert francia nyelvű szabadkőműves kéziratoktól kezdve (az 1740-es évekből származó berni és Luquet-kézirat) a francia rituálék egyhangúak: a felvételi szertartás végén az új Inas nemcsak kötényt, hanem fehér kesztyűt is kap magának, valamint egy másik párat annak a nőnek, akit a legtöbbre becsül. Saját kesztyűjével kapcsolatban a fehérséget úgy magyarázzák, hogy az “soha ne merítse kezét a bűn zavaros vizeibe”. A női kesztyűpárt pedig azzal indokolják, hogy tisztelgés a nők előtt, akiket ugyan nem vehetnek fel a szabadkőművesek közé, de mégis nagy tisztelet övezi őket.

Ez nagyon távol áll az angol szokásoktól. A kesztyű fehérsége természetesen megmaradt az ártatlanság és tisztaság jelének, de általános erkölcsi felszólítássá vált, mindenféle kapcsolat nélkül Hiram legendájával. Ami a női kesztyűket illeti, ez az ősi angol szokás furcsa maradványa, amely szerint az új Inas kesztyűt ajándékozott a páholy tagjainak és feleségeiknek. Lehet, hogy ez egy ízig-vérig francia lovagiasság jele, de semmilyen szabadkőműves szimbolikus dimenzióval nem bír.

A kesztyű szerepének alakulása a XVIII. században

A szabadkőművesség az 1725-ös években kezdett elterjedni Franciaországban, és a szabadkőműves kesztyűk ezen új megközelítése már az 1740-es évektől igazolható. Miért történt ilyen rövid idő alatt ekkora változás? Valószínű, hogy a francia szabadkőművesek azért helyezték előtérbe a kesztyűt, ahogy a kalap és a páholybeli kard viselését is átvették: ezek a nemesség külső jelei voltak, és a francia szabadkőművesek mindezek viselésével a köztük uralkodó Egyenlőséget kívánták hangsúlyozni. A kesztyű ugyanakkor a papság kiegészítője is volt, amelyet ünnepélyesen adtak át a püspöknek a felszentelésekor. Nem meglepő, hogy ezt a kiegészítőt átvette a francia szabadkőművesség, amelynek jelentős része a XVIII. században erősen misztikus irányzatok hatása alatt állt.

Misztikus és operatív dimenzió

Valószínűleg ebből a misztikus légkörből fakad, hogy a kesztyűk a francia, és általánosságban az európai szabadkőművességben egyfajta mágikus aurát kaptak. A szimbolikus tárgyból a kesztyű gyakran rituális tárggyá vált, a szó legmágikusabb és legoperatívabb értelmében. Így írhatott Jules Boucher (“La symbolique maçonnique”, Dervy, 1948, 313. o.): “Bizonyosan tudjuk, hogy az ujjbegyekből valódi mágnesesség árad, és a fehér kesztyűs kéz csak átalakított és jótékony mágnesességet engedhet át.” Értékeljük a “bizonyosan tudjuk” kijelentést, és jótékonyan kerüljük el a kérdést a szerzőhöz: hogyan tudnának a többnyire pamutból készült kesztyűk “átszűrni” a mágnesességet!