A merőleges a szabadkőművességben

Andrea Varga
Termék- és beszerzési szakértő, több mint 15 év kereskedelmi tapasztalattal

Merőleges vagy függőón?

Egyes szabadkőműves rituálék függőónról beszélnek a merőleges helyett, ám a két eszköz nem teljesen ugyanaz. A függőón nagyobb méretű, és egy jelentősebb szerkezet, például egy fal vagy oszlop függőlegességének mérésére szolgál; a merőleges kisebb, egy fa keretbe (a szabadkőművességben általában ív alakúba) foglalt függőón, amely kisebb tárgyak, például egy faragott kő függőleges helyzetének ellenőrzésére való.

Az eszközök elve azonban ugyanaz: mindkettő a függőlegesség ellenőrzésére szolgál, és a gravitációt használja (amely a francia rítus egyes szabadkőműves rituáléiban a G betű egyik jelentése). A 18. századi angol szabadkőműves katekizmusokban a merőlegest gyakran említik, de mindig két másik eszközzel, a vízmértékkel és a derékszögvonalzóval összefüggésben. Ez a három eszköz jelöli ki azt a háromdimenziós teret, amelyben a szabadkőműves áll: a derékszögvonalzó a földön egy olyan térfogat téglalap alakú alapját jelöli ki, amelynek függőleges és vízszintes egyenességét a merőleges és a vízmérték garantálja. Az ősi szabadkőműves rituálék azt is meghatározzák, hogy a szabadkőművesek jeleit a derékszögvonalzó, a merőleges és a vízmérték segítségével teszik, ami igaz is: a lábak derékszögben állnak, a test egyenes a merőleges szerint, a vízmérték pedig a karok mozgását irányítja.

Függőlegesség a szabadkőművességben

A merőleges által jelzett függőlegesség nem csupán az építőművészethez szükséges technikai adat, hanem új dimenziót kap, amikor összekapcsolódik azzal a munkával, amelyet a tanoncok a másodfelügyelő figyelmes vezetése alatt végeznek. A merőleges zsinórjára erősített súly elkerülhetetlenül a Föld középpontja felé húz, és így emlékeztet az önvizsgálat munkájára, amely a tanonc elsődleges feladata (és amely természetesen minden fokozatú szabadkőműves számára nélkülözhetetlen marad).

A merőleges tehát arra emlékeztet, hogy mielőtt szabadkőművessé avatták volna, a tanonc alászállt a Föld mélyére a gondolkodás kabinetjében töltött elszigeteltsége idején, és megtestesíti a V.I.T.R.I.O.L. (Visita interiorem terrae rectificandoque invenies occultum lapidem – Látogasd meg a Föld belsejét, és tisztítással megtalálod a rejtett követ) mottót, amely számos szabadkőműves rítusban szerepel ebben a kabinetben. A szabadkőműves arra kap meghívást, hogy felfedezze önmagát, legtitokzatosabb mélységeiben, nem egocentrikus módon, hanem azért, hogy megnyíljon a világ és embertársai felé.

Mert a merőleges függőónjának két vége van: az egyiket a nehézségi erő a Föld középpontja felé húzza, míg a másik abban marad, amit Égnek nevezhetnénk. Ha a szabadkőműves meghívást kap, hogy alászálljon a Föld szívébe, az azért van, hogy onnan jobban felemelkedhessen és elérje az Eget. „Ismerd meg önmagad, és ismerni fogod az univerzumot és az isteneket” – hirdette beavatási programként a delphoi templom, és a szabadkőművesek természetes módon merítettek ihletet belőle.

A kínai hagyomány mint inspirációs forrás

A merőleges olyan térbeli tájékozódást mutat, amely néha kissé feledésbe merül a szabadkőművességben, amely főként a négy égtáj kétdimenziós irányultságát részesíti előnyben. A zenit és a nadír említése, amelyek a függőleges dimenziót jelzik, megjelenik az oktatásban és néha a munka megnyitásának rituáléjában, de gyakran nem különösebben feltárt vagy kiaknázott terület.

A kínai spirituális hagyomány ezzel szemben nagyon figyelmes erre, és a legérdekesebb gondolatmeneteket kínálhatja a szabadkőműveseknek. Bár az univerzumot a „tíz irány” (a négy égtáj, a négy köztes irány, valamint a felfelé és lefelé mutató függőleges tengely) kifejezésekkel írják le, különös hangsúlyt fektetnek a függőlegességre, mint a hármas szám alapjára.

A „három” jelentésű írásjegy három vízszintes vonalat ábrázol, amelyek közül a középső rövidebb. Az alsó vonal a Földet, a felső az Eget jelképezi, a középső, rövidebb vonal pedig az Embert, az Ég és a Föld találkozási pontját. Az ember így az összekötő kapocs az Ég és a Föld között, feszültségben áll e két valóság között, és mindig arra törekszik, hogy igazodjon, hogy az Egyetemes Törvény szerint cselekedjen (vagy inkább „nem-cselekedjen”, ahogy a kínaiak mondanák). Ezért a belső harcművészetek (mint a Taiji Quan) vagy a pszichoszomatikus gyakorlatok (mint a Qi Gong) minden formájának kiinduló testtartása a tökéletes függőleges: zárt lábakkal, a Földbe gyökerezve, a gerinc az Ég felé nyújtva, az áll enyhén behúzva, mintha egy láthatatlan szál húzná a gyakorlót a feje búbjánál fogva. Így állva az ember a helyén van az univerzumban, és ebből a pozícióból kezdheti meg mozgását, amelyet, ha megfelel az Egyetemes Törvénynek, „nem-cselekvésnek” neveznek. Mert vigyázat, a „nem-cselekvés” nem azt jelenti, hogy nem csinálunk semmit, hanem azt, hogy a Tao, az Egyetemes Törvény szerint cselekszünk. Ezzel szemben minden rendezetlen és az egóra alapozott cselekvést „cselekvésnek” minősítenek.